Megújult a Magyar Jégkorong szövetség honlapja! www.jegkorongszovetseg.hu / CLICK FOR NEW WEBSITE
U18: fölényes győzelem Szlovákiában
2016-08-25 21:20 - icehockey.hu

A tervekkel ellentétben Zólyom juniorjai helyett a helyiek U16-os csapatával mérkőzött meg az ifiválogatottunk másik kerete. 9-2-es győzelmet aratott a Horváth András által irányított együttes.

Sérüléshullám miatt nem tudta vállalni a játékot Zólyom U20-as csapata, így a helyi klub serdülőivel mérkőzhetett meg az U18-s válogatott Szlovákiában érdekelt fele.

A kapuban Sági Máté kapott lehetőséget, aki a középső harmadban minden zólyomi próbálkozást hárított, de az első és harmadik játékrészben is csak egyszer tudtak túljárni az eszén.

Ezzel szemben a mieink körül Varga Balázs egymaga szerzett három gólt, Pós Bertalan kettőt, míg Selmeczi András, Szeghalmi Kevin, Szabó Zsolt és Horváth egy-egy gólt jegyzett a mérkőzésen.

Horváth András, vezetőedző: „A mérkőzésen taktikai fegyelemre intettük a srácokat, amit részben megvalósítottak, de még van mit csiszolni. A meccs során sok mindent jól kivitelezett a csapat, az elején túl körülményesen próbáltunk játszani, majd amikor egyszerű játékot kértem tőlük, és hogy menjenek a kipattanóra, tudtak váltani és ez meglátszott az eredményen is.

Holnap ugyanebben az időpontban Zólyom U18-as extraligás csapatával mérkőzünk meg, melynek tagjai a mai ellenfelünkénél jóval erősebbek, fizikailag közelebb állnak hozzánk. Kemény küzdelmet várok, amire garantálom, hogy készen fogunk állni.

2016. augusztus 25.
15:15 Magyarország U18 – Zólyom U16 9-2 (4-1, 2-0, 3-1)

2016. augusztus 26.
15:15 Magyarország U18 – Zólyom U18

 

U18 – ZÓLYOM, SZLOVÁKIA

A JÁTÉKOSKERET

Kapusok (2): FARKAS Gergely (Vasas SC), SÁGI Máté (MAC Budapest)

Védők (8): HORVÁTH Olivér, SZABÓ Zsolt (UTE), FUTÓ Máté (DVTK Jegesmedvék), HALASI Márk (Ifj. Ocskay Gábor JA), KRUPPA Nándor, TÜRMER Gábor (MAC Budapest), TÓTH Krisztián (KMH Budapest)

Csatárok (12): GÁSPÁR Soma, PÁTERKA Bence, SELMECZI András (UTE), HORVÁTH László (Győri NEMAK ETO HC), KEDVES Richárd (MAC Budapest), PÓS Bertalan, R. SZABÓ András (DVTK Jegesmedvék), SZEGHALMI Kevin, TAKÁCS Noel (Vasas SC), SZIGETI Máté (Debreceni HK), VARGA Balázs (Pesterzsébeti HC)

A STÁB

Edzők: HORVÁTH András, PETERDI Imre
Felszerelés menedzser: SPEIER Kálmán