Megújult a Magyar Jégkorong szövetség honlapja! www.jegkorongszovetseg.hu / CLICK FOR NEW WEBSITE
Eredményt hirdettek a karikatúra pályázatban
2013-04-05 08:04 - icehockey.hu
42 országból közel 200 pályamű érkezett, a jégkorong világbajnokság kapcsán megrendezett karikatúra versenyre.

A verseny megszervezésének az ötlete, Kelemen István bajai grafikus karikatúristától származik, aki a következőket mondta:

-A karikatúra műfaja, az egész világon hódít. Ráadásul, a mienk egy rendkívül összetartó művészréteg, akiknek elegendő egyetlen e-mailben felhívni a figyelmét, vagy szakmai portálokon meghirdetni egy ilyen versenynek a lehetőségét és máris jönnek a pályamunkák Kubától, Oroszországon, Malajzián át egészen Izraelig.

-Ebben a versenyben, alaposan megnehezítette a művészek dolgát, hogy meglehetősen kötött volt a téma – vélekedett a zsűri elnöke, Marabú. Hiszen a művek készítőinek, legalább egy kicsit járatosnak kellett lenniük, ennek a remek sportnak a világában is. Az is ezzel magyarázható, hogy a portré kategóriában, kicsit kevesebb pályamű érkezett. Ebben egyébként, a magyarok vitték a prímet. Az úgynevezett geg karikatúrák tárgyköre azonban, sokaknak megmozgatta a fantáziáját. Persze az is igaz, hogy a megmérettetésre elküldött e munkák egy része, nem volt mentes a sablonoktól. Miről beszélek? Például, hogy a jégpályán, a meccs közben léket vágnak és horgásznak a játékosok, vagy a hokisok felszerelését többen is a páncélos vitézek öltözetéhez hasonlították. Mindent egybevetve azonban, nagyszerű versenyt vívtak a karikatúristák, amellyel a nézők nyerték a legtöbbet, mert a legjobb művek, a VB alatt megrendezésre kerülő hoki kiállításon kerülnek a közönség elé.

A zsűri tagjai nem kevés vita után hozták meg döntésüket, amely a következő:

Geg karikatúra kategória nyertesei:
Fődíj (100.000 Ft):
Andrey Popov (Oroszország)

karikatúra

DIPLOMA:
Gerrit Huig (USA)

karikatúra

DIPLOMA:
Ivan Anchoukov (Oroszország)

karikatúra

DIPLOMA:
Alexandrov Vasiliy (Oroszország)

karikatúra

Portré karikatúra kategória nyertesei:
Megosztott fődíj: (50-50.000 Ft):
Gőgös Károly (Magyarország)

karikatúra

Zsoldos Péter (Magyarország)

sofi

DIPLOMA:
Ján Fitma (Szlovákia)

karikatúra

DIPLOMA:
Zoran Tovirac Toco (Szerbia)

karikatúra