A hét játékosai: Janis Voris és Tomas Vosvrda

2024.02.20. 14:40 |

A DVTK Jegesmedvék három győzelmet aratott a nemzetközi szünetet követő első Erste Liga játékhéten, melyeket jó kapusteljesítmény alapozott meg mindannyiszor. A nemrég igazolt Tomas Vosvrda és Janis Voris a hét játékosai.

Igaza lett Steve Kaspernek, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzőjének, aki a szezon nagy részében arról beszélt, a megannyi sérült és hiányzó mellett nem tudja igazi arcát mutatni a csapat, amely jóval többre képes annál, mint amit a tabella mutat. A jó kezdés után az alapszakasz nagy részében valóban hektikusan teljesítettek a miskolciak, de mióta visszatértek a felépült játékosok, jönnek a győzelmek is.

Az alapszakasz első felének utolsó mérkőzésein már látszott a javulás, győzni tudott Csíkszeredában és Gyergyóban is a csapat, jelenleg – már a második szakaszban – négymeccses győztes szériában van, az utolsó kilenc bajnokijából hetet megnyert, hatot a rendes játékidőben. A múlt heti három siker is elismerésre méltó, a BJAHC-t oda-vissza verte a csapat, a Brassót pedig hazai pályán „nullázta le”, 1-0-ra behúzva azt a mérkőzést. Ezen a meccsen a tavalyi szezonban a gyergyói Rasmus Rinnével szinte megegyező statisztikát, 93% feletti védési hatékonyságot mutató Janis Voris védett, hibátlanul. A Kangyal-csapat ellen a január végén szerződtetett cseh kapus, Tomas Vosvrda állt a kapuban odahaza és Budapesten is, és bár kapott gólokat, teljesítményét kiemelte Steve Kasper, nem csoda, előbb 44, majd 49 lövést kapott: 95,45 és 93,88 százalékos mutatót jelentett ez a gyakorlatban.

Kettejüket kérdeztük a DVTK Jegesmedvék jelenlegi helyzetéről, legyen a szó előbb Janis Vorisé.  

„Mindig nagyon nehéz úgy játszani, hogy vannak hiányzóid, végre viszont felépültek a srácok, és szinte teljes a keretünk, nagyon boldogok vagyunk emiatt. Ránk a kemény munka és a kitartás jellemző leginkább, ha ezt fel tudjuk mutatni, minden mérkőzésen van esélyünk a győzelemre. Minden meccsen a győzelem a cél, és az, hogy a szurkolókat kiszolgáljuk, bármi is legyen a végén az eredmény. Ha megvan bennünk a fegyelem és az önzetlen játék, nincs lehetetlen ennek a csapatnak a számára” – mondja a lett kapus, aki remekül érzi magát, és alig várja a bajnokság lényegi szakaszát.

„Jó a hangulat most a csapatban, baráti közösség a miénk, ami egy vicces társaság is egyben. Profik vagyunk, tudjuk, hogy nem állhatunk meg ennél a pár győzelemnél, ha nagyobb céljaink vannak. Márpedig azok vannak, és szerintem kellően erősek is vagyunk ehhez. Jó a kapcsolatom, kapcsolatunk a vezetőedzővel, Steve mindig nyitott a beszélgetésekre és arra, hogy segítsen, bármiről is legyen szó” – mondja Janis Voris, aki nemrég tehát rutinos kapustársat kapott Tomas Vosvrda személyében.

„Az eddigiek alapján nagyon jó munkakapcsolat van közöttünk. Mindig jobb akarok lenni az edzéseken is, és nekem extra motivációt ad egy ilyen tapasztalt kapussal együtt dolgozni. Sokat tanulhatok Tomastól, szerintem ez egy bónusz, ha ilyen tapasztalt játékost tud magáénak a csapat. Abszolút nyugodt vagyok az érkezése óta, szerintem nagyszerű, ha a csapatnak két olyan kapusa van, aki bevetésre kész, és ahogy utaltam az előbb rá, az egészséges versenyhelyzet mindig kifizetődő” – fogalmazott Janis Voris, aki tehát a Brassó 1-0-s legyőzéséből vette ki tevékenyen a részét az elmúlt játékhéten.

A 34 éves, ostravai születésű Tomas Vosvrda valóban tapasztalt kapus, a cseh utánpótlásban töltött évek után maradt hazájában, a Vitkovice együttesében, majd Liberecben és Olomoucban védett. A 2016/2017-es idényben szerződött először külföldre, a Bayreuth DEL2-es csapatába, hogy aztán Poprádon töltsön éveket a szlovák bajnokságban – itt több alkalommal is találkozott a DVTK-val, ahogyan a múlt héten kétszer is legyőzött BJAHC elődjével, a MAC-cal is. A Dukla Michalovce és a cseh VHK Vsetín volt munkaadója az előző szezonban.

„Nagyon örültem a DVTK hívásának, a csapatot ismertem már a szlovák bajnokságból, Miskolc pedig 200 kilométerre fekszik Poprádtól, ahol élek” – mondta kérdésünkre Tomas Vosvrda, aki nem állt le teljesen az edzésekkel attól függetlenül, hogy nem volt csapata ebben az idényben. – Egyrészt kondiztam saját magam szórakoztatására, és hogy mozgásban tartsam a testem. Egyébként pedig kapusedzőként dolgoztam és dolgozok jelenleg is az MHK Kežmaroknál, gyerekeket oktatok a klubban, amely 15 kilométerre működik Poprádtól. Emellett a szlovák harmadosztályban szereplő felnőttcsapatnál a vezetőedzőt segítem, velük is volt lehetőségem edzeni, edzésben maradni.”

Tomas Vosvrda nem ismeretlenül érkezett tehát a miskolci jégcsarnokba.

„Sokszor jártam ebben a csarnokban, mindig is élveztem itt játszani, kifejezetten szeretem ezt a pályát. A vezetőedzőt nem ismertem korábbról, de mind ő, mind a csapat tagjai szeretettel fogadtak. Hogy mi a szerepem most ebben a keretben? Tenni akarom a dolgot, segíteni szeretném a csapatot a győzelmek megszerzésében, emellett szeretnék példa is lenni a fiatalabbak számára akár a meccseken, akár az edzéseken. Természetesen alig várom a rájátszást”.

A cseh kapus még a nemzetközi szünet előtt érkezett Miskolcra, a DEAC elleni 4-2-es idegenbeli sikerrel mutatkozott be a liga mezőnyének.

„Az első meccs nekem arról szólt, hogy visszanyerjem a meccsrutint, megtanuljam újra olvasni a játékot. Emellett természetesen az volt a legfontosabb, hogy a csapat nyerni tudjon, és nagyon boldog voltam, hogy ez sikerült is. De sokat kell dolgoznom azért, hogy arra a szintre kerüljek, ahová szükséges elérnem annak érdekében, hogy minden meccsen esélye legyen a csapatomnak a győzelemre” – tette hozzá Vosvrda, akinek a nevét tehát a BJAHC biztosan megjegyezte az elmúlt játékhéten, 93-ból 88 lövést hárított a két meccsen.

„Fiatal csapatunk van, nagyon jó munkamorállal. Eddig azt tapasztalom, hogy gyors a liga, sok jó játékossal. Míg más bajnokságokban a csapatok több szisztémában és inkább taktikusan játszanak, azt látom, hogy itt sokkal szórakoztatóbbak a meccsek a közönség számára” – így a DVTK Jegesmedvék kapusa, aki minden, az Erste Ligában szereplő cseh játékost ismer, olyannyira, hogy a ferencvárosi Jozef Hrabal tavaly invitálta is Budapestre, de ő végül Csehországba írt alá.

A DVTK legközelebb kedden, a FEHA19 otthonában játszik bajnokit.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV